Christopher Bailey színes ruhadarabokat álmodott meg a komor időhöz.
Sárga kabátok és narancssárga ruhák váltották egymást a kifutón.Christopher Bailey, a divatház kreatív igazgatója most sem félt markáns, erőteljes színeket
használni, ám ezek inkább egy pasztellesebb színvilágot képviselnek, így nem keltenek rikító hatást.
A sárga több árnyalata, a kék és a lila is feltűnt a már jól megszokott sötétzöld és fekete mellett, sőt,
nagy meglepetésünkre most fehérből is akadt bőven.
A túlméretezett kabátoktól kezdve, a karcsúsított, szűkebb darabokon át
a klasszikus ballonkabátig szinte minden feltűnt,
így a Burberry rajongók a következő szezonban is kedvükre válogathatnak majd.
A divatház tervezője Frida Giannini türkiz,
zafír, smaragd, bíbor és lila tónusú szőrméket, földig érő ruhákat adott a
modellekre, akik nagyméretű kalapokban, férfias zakókban, szexin és sugárzóan vonultak végig
a ruhakölteményekben a kifutón.
Az idei őszi-téli shownak ezúttal minden mozzanatában ott volt a hatáskeltés.
A modelleket négy kovácsoltvassal díszitett lift hozta fel a kifutóra,
ahol londínerek nyitották ki nekik a felvonó ajtaját.A kollekció elegáns hatást kelt,
de jobban megnézve a ruhadarabok és az összeállítás inkább érdekes és
meghökkentő. A dominiáns színek sötét tónusuak, méregzöldek, barnák, sötétlilák,
de időnként felbukkant egy kanárisárga lakktáska vagy egy élénk piros szövetkabát is.
A tervező Marc Jacobs eklektikusra vette a figurát. A blúzokon körgallér, a kabátokon óriás gombok.
A lábbelik megidézték a viktoriánus korszakot, a ruhák szabásmintája a negyvenes éveket,
az anyaguk pedig az egész huszadik századot. Akadt ott szőrme, lakk és nagyalakú flitterek.
A bemutató csúcspontja az volt, amikor Kate Moss égő cigarettával a szájában, utolsóként lépett a kifutóra.
Próbáljátok ki a Coca-Cola lip smacker ízesített ajakápolókat! Több ízben kaphatóak sima Coca-Cola; Coca-Cola Vanilia; Sprite; Fanta Orange...és még sorolhatnám. Az íz és az élmény fantasztikus! Mindenkinek ajánlom, saját tapasztalatom alapján! Megvásárolhatóak a Clarie's-ben és a Douglas Parfümériákban!!!
"Gombold újra!- Divat a magyar" című pályázat 35 legjobbja egy nagyszabású divatbemutató keretében mutatta be munkáit a Szépművészeti Múzeumban.
A „Gombold újra! Divat a magyar” pályázattal a szervezők célja a kreatív gazdaság ösztönzése és a magyar divathagyomány megújítása volt. A tervezők feladata, hogy bebizonyítsák: a magyar öltözködési tradíciók és a kortárs divattrendek összeegyeztethetők. A pályázat lehetőséget biztosított a kiemelkedő tehetségű, fiatal magyar divattervezők munkájának bemutatására, egyúttal az igényes mindennapi öltözködés népszerűsítésére is.
A 35 tervező közül néhány kedvenc kollekció:
Harmadik helyezést ért el- Náfrádi Márta "Levendula" című kollekciója.
Második helyezett lett- Surányi Szilárd "BAIWER1T" kollekciója
Első lett- Gyöngyösi Renáta "Metallic-Folklór" kollekciója.
Ha szeretnétek több mindent megtudni a "Gombold újra!-Divat a magyar" című showról, akkor klikk ide.
Két neves divattervező 2011 Spring/Summer divatbemutatójáról egy kis videó részlet. Alexander McQueen és Chanel Ready-To-Wear kollekciója. Véleményem szerint nem csak látványban, hanem minőségileg is a nagyok között vannak a divatbemutatók szempontjából.
A H&M tavaszi kampánya még sok újdonságot tár elénk. Április elején bemutatják a Conscious Collection nevű környezetbarát anyagokból készült kollekciójukat. A H&M tervezője (Ann-Sofie Johansson) a tavasz legfontosabb színét afehéret és annak árnyalatait emeli ki, így igazán divatos és egyben minimalista kollekciót készített el. Ez az új kollekció a tavalyi Garden Collection folytatátsa. A kollekció elkészítésében a következő környezetbarát anyagokat használták fel: organikus pamut és len; újrafelhasznált poliészter és tencelt. Az új kollekcióban megtalálhatjuk az angol csipkével, a fodrokkal díszített ruhadarabokat, az estélyi viselethez pedig görög stílusú ruhák készültek. A férfiak számára fehér kétgombos zakó, gallér nélküli ingek és Henley-gombolású pólók készültek, amik az elitiskolás viseletre hasonlítanak. stylist személyi stylist öltözködési tanácsadás, stílustanácsadás
Ahogyan MI csináljuk...
Régóta együtt működök egy professzionális szintű stábbal. Rájuk nem csak mint emberekre, hanem mint barátokra és profi munkatársakra nézek fel. Elismerem a munkájukat és tehetségüket! Nagyon családias és meghitt légkörben dolgozunk együtt, meghallgatjuk egymás véleményét és megfogadjuk egymás tanácsait!
Szeretnék pár szót írni arról, hogy egy ilyen fotózás hogyan zajlik nálunk.
Nem csak profi modellekkel dolgozunk együtt, hanem hétköznapi emberekből csinálunk dívákat. Egy adott időpontra való bejelentkezés után, a "modellel" telefonos egyeztetés után megbeszélem, hogy milyen stílusú lesz a fotózás, pontosan milyen ruhákat hozzon magával, ha igénylik akkor hozok a mai divatnak megfelelő ruhákat, persze a "modell" stílusához illően. A fotózás napján, a ruhákat átnézve megbeszéljük közösen, hogy milyen hajat, sminket készítünk és melyik ruhaszettel kezdjük a fotózást. Miután a "modell" profi sminkben, profi hajjal és divatos ruhában tündököl, következik a fotózás.
Valakinek a fotózás a legegyszerűbb része viszont másnak ez a legnehezebb. Aki nem jártas ebben a szakmában, neki személyesen segítek beállni a megfelelő pózba, ami a stílusához és egyéniségéhez illik. Közben a fodrászunk és a sminkesünk végig jelen van, hogyha bármi javítani való van vagy esetleg új hajra és sminkre van szükség, akkor tudjanak korrigálni.
A többi a fotós dolga:)
További információkra klikkelj ide, itt mindent megtalálsz, ha a stábommal szeretnél együtt dolgozni
2011-es tavaszi/nyári divat
Az idei tavaszi/nyári divatot "erős" női elegancia és csillogás szövi át. A '70-es évekbeli sikkel és a '60-as évek nőiességvel az idei divat a megújulás, a felfrissülés és a színesség szezonja lesz. A '70-es évekbeli maxi ruhák vissza térnek a mai trendnek megfelelően. Ezen az úton haladva előtérbe kerül még a ceruza szoknya, a közepes hosszúságú vagy térd alatti szoknyák. Az összeállításokat a trendi kiegészítők teszik teljessé!
A ruhaszettekeben megjelenik az apró virágminta és a csipke berakás, ami romantikusabb hangulatot tükröz vissza. A 2011-es tavaszi/nyári divat a romantika jegyében zajlik le, amihez elengedhetetlen a tökéletes frizura és smink. Az esti bulik alkalmával nyugodtan lehetsz merészebb, hisz minden fémes, csillogós vagy strasszos ruhával te leszel a legtrendibb!
Megfizethető "luxus" cikkek
Szeretnél egy új nadrágot, egy pulcsit vagy esetleg egy divatos, szép cipőt, de sajnos nincs pénzed? Segítek néhány új divatcikkel, amivel feldobhatod ruhatáradat.
Triumph Shape Sensation, új alakformáló kollekciója, amivel érzékien szexis lehetsz. Akollekció 3 szériából áll, aszerint milyen alakformálásra vágysz. Nem csak az alakformálása miatt olyan egyediek, hanem a puha anyaguk és díszítésük miatt is.
Zara 2011 Spring RTW kollekciója, ami a minimál eleganciára épül. A devonshire-i herceg és hercegnő unokája, Stella Tennant a kampány vezető modellje.
PILGRIM ékszerek, amik kézzel készített termékek. Forma- és színvilága meghatározza az éppen aktuális trendet.
Guess 2011 Spring RTW kollekciója, ami ismét magáért beszél. Pin up stílusú fotóival az 50-es, 60-as éveket idézi meg. Nagyon stílusos a kollekciója, a nők ismét szexisen érezhetik magukat.
2011-es cipőtrendek
Tavasz, nyár, előkerülnek a kis cipők, papucsok, de persze nem mindegy, hogy mit kapunk magunkra! Hogy idén se csússzunk le a legújabb divatról, összeállítottunk nektek egy kis előzetest, ez lesz a trend 2011-ben!
A 2011-es cipő divat naggyai közül, ők a legkiemelkedőbbek. Számomra a legsikeresebb és a legkifejezőbb Christian Louboutin. Nagy divatházaknak dolgozott, például Chanel és az Yves Saint Laurent-nak. 1991-ben nyitotta saját üzletét, Párizsban, a következő üzletét rá két évre New York-ban. Neki köszönhetjük a rejtett platform talpat, a vörösre festett és 12cm-es cipősarkokat. Így lehet igazán egy nő gyönyörű és szexi!.
"make a woman look sexy, beautiful, to make her legs look as long as [he] can"
Kiegészítők
A divatban nem csak a ruha öltöztet, hanem a kiegészítők is. A legapróbb dolgok is fontosak lehetnek rajtunk. Színben, formailag és anyagban is fontos az összhang. Nem fontos tele aggatnunk magunkat kiegészítőkkel!
Az legyen a fontos, hogy a megfelelő helyszínhez a megfelelő ruhát és hozzá a tökéletes kiegészítőt kell választanunk, ami lehet akár csak egy darab kiegészítő is. Az embereknek azt kell látniuk, hogy jól érezzük magunkat abban amiben vagyunk!
Ahogy Én látom:
Röviden az Olasz Divatról
Az olasz divatra a legkifejezőbb életérzés a "dolce vita", de ők ezt luxuskivitelben csinálják. A tervezők a legdrágább anyagokkal dolgoznak és szabászatilag nagyon magas színvonalt nyújtanak. A ruhák legapróbb részleteire is odafigyelnek. A divattervezők különböző irányzatokat képviselnek, de mégis az ember ránéz egy ruhára vagy egy kiegészítöre és megtudja mondani, hogy ezt egy olasz tervező készítette.
Szeretik a giccs határait feszegetni, de fontos számukra a részleteknek a gazdagsága. Tradicionálisan használják a szörmét, például a D&G 2010 Fall Ready to Wear kollekciójában is láthatjuk. Fontos számukra a kiegészítők, amik szintén luxus kivitelben és részleteiben gazdag munkával készülnek el.
Ha nem is vagyunk Olaszországban, de van egy ilyen nemes tervezőtől ruhánk, kiegészítőnk akkor ezt az életérzést mi is áttudjuk élni! stylistszemélyi stylist öltözködésitanácsadás, stílustanácsadás